A székelykáposzta vagy székelygulyás a magyar és közép-európai konyha egy sajátos étele, amelynek eredete nem székely, és az erdélyi konyhában sem található meg. Az étel receptje legendák szerint Székely József vármegyei főlevéltároshoz köthető, aki Petőfi Sándor barátja volt. Egy ebéd alkalmával a kocsmáros a maradék savanyúkáposzta-főzeléket és sertéspörköltet keverte össze a fogyasztásra. Petőfi ezután ugyanezt rendelte, és 'Székely-káposzta' néven hivatkozott az ételre. Dobos C. József 1881-es szakácskönyvében még nem szerepelt a recept, de Zilahy Ágnes 1891-ben kiadott szakácskönyvében már igen. A szegedi gulyás név, amely időnként megjelenik nemzetközi étlapokon, valószínűleg a Székely-gulyás név félreértésének következménye. Az is elképzelhető, hogy a név arra utal, hogy az étel szegedi pirospaprikát tartalmaz, bár ilyen jellegű ételek nem Szegedről származnak, és nem is jellemzőek Szegedre. Magyarországon a szegedi gulyás név egy másik ételfajtára utal, amelyet zöldségekkel és csipetkével készítenek. A székelykáposzta friss fehér kenyérrel tálalható, és gyakran kíséri könnyű, fűszeres vörösbor. Hideg tejföllel és csípőspaprika-krémmel is fogyasztható. Az ételt általában nagyobb mennyiségben készítik, és többszöri melegítésre sem veszít az ízéből. A legendák szerint minél többször van melegítve, annál jobb ízűvé válik.